Csak úgy

Sokat gondolkodtam azon, hogy miként is lehetne elmagyarázni az “értetlenkedőknek”, hogy miért is jó sokat futni. Elsőre mindig az jut eszembe, hogy “Nézd meg a Forrest Gump-ot”…”Csak mert kedvem szottyant kicsit futni”
Futás közben nagyon sok minden történik az emberrel. Megismerhet olyan dolgokat amit azelőtt soha. És olyan élményekben lehet része amik sok embernek kimaradnak mert nem jutnak el egy csomó helyre. Akárki akármit mond futni jó. ;-)
Lehet, hogy már közhelynek számít de pl megismételhetetlen érzés mikor az erdőben egyedül mész és lassan már megy le a nap, egy ág sem rezdül és tudod, hogy még előtted az éjszaka…
Vagy amikor eleve éjszaka indulsz neki és egy teljesen más erdőt látsz mint nappal. Néha kicsit félelmetes tud lenni de mindig van benne valami megnyugtató…
Aztán ott van a küzdelmes része a dolognak. Egész napos áztató eső, de közben ott van a leküzdendő távolság, szintkülönbség és ilyenkor ha megvan a ritmus csak úgy harapja az ember a sáros, mocskos kilométereket…
Olyan dolgokat véghez vinni… nah…”maradandót alkotni”
Ha nem futnék biztos bennem is támadnának olyan gondolatok, hogy mi értelme ennek az egésznek. Pl mi értelme futni egy napon keresztül egy 1km-es pályán? Bár a dolog legalább nem bonyolult. Aki a legtöbb kört futja az nyer.Azt meg végképp nehezen értik meg ha azt mondom, hogy ezt még nézni is jó.
Szívesen végig álltam, ültem volna a a mostani 24órás VB-t. Hihetetlen lehet egy ilyen rangos versenyen segédkezni és látni a nagyokat ahogy a 21-22. órában is rendületlenül nyomják a szinte másodpercre azonos köreiket.
Mi kell ahhoz, hogy valaki ennyire erős legyen? Hogy szorulhat az emberbe ennyi kitartás? Hogy lehet valaki ennyire elszánt? Mi motiválja? Hiszen egy nap alatt lefut 200-250 km-t és tulajdonképpen “egy helyben toporog”.
Talán megtudnánk a válaszokat ha menet közben látnánk a kivetítőn a versenyzők gondolatait. Tényleg, mi járhat annak a fejében aki 200km lefutása után (szerintem ez egy fontos lélektani határ bár a profiknál valószínűleg ez kitolódik minimum 250-re) rendületlenül sőt valószínűleg egyre több energiával nyomja tovább a köröket.
Sokat gondolkodtam azon is, hogy miért is futok.Vagyis nem a miérten hiszen ez soha nem volt kérdés hanem azon, hogy ezt hogyan tudnám megfogalmazni. Nagy valószínűséggel nem erre születtem.
Akkor meg minek kotnyeleskedek bele a nagyok dolgába? És jó ez nekem? Nem lesz belőle bajom? Megéri? Tanulok belőle? Tudom az élet más területein is hasznosítani az itt szerzett tapasztalatokat?
Mert mindig vonzott az ismeretlen. Igen. Valószínűleg igen és csak reménykedni tudok abban, hogy kellő odafigyeléssel és józan ésszel nem okozok nagy kárt magamban. Mindenkinek magában kell eldöntenie. Igen.Igen.
“I decided to go for a little run…”