2010. szeptember 21., kedd

Lehet megint izgulni

Spartathlon… most hétvégén rendezik meg “A” versenyt. Egy álom mely sok mellett egyszer talán majd valóra válik. De klasszikusokat idézve még nem látok el addig, hogy egyáltalán le merjem tölteni a nevezési lapot.

LeonidaszNem is olyan rég még nagyon akartam menni. Az sikeres Bécs-Budapest-ek és Ultrabalatonok elég nagy lökést adtak de szerencsére valami mindig visszatartott. Akkor nagyon akartam, most nem.

Szerencsére ismerek sok HŐST és csak csodálattal tudok rájuk nézni, hogy évről évre visszamennek.

Itt nem mehet senki sem biztosra, itt nincsen előre leosztva semmi. Bárkivel történhet bármikor valami. A rendezők pedig ha azt látják, hogy valaki nagyon rosszul néz ki egy percet sem haboznak, rögtön kiveszik a mezőnyből akárhol tart.

Ilyenkor szeptember vége felé mindig előveszem a korábbi évek beszámolóit és fényképeit.

Egyszer majd talán…addig is itthonról a gép elől…:-) 

2010. szeptember 20., hétfő

Eger Csillaga 50

Péntek este leporoltam a Single Track-et…három hete nem volt a lábamon…
Szombat reggel eső, köd és kicsit hűvös…
…az volt a szép, hogy fel sem merült, hogy itthon maradjak. Futnom kellett, mindenképpen. Gyaloggalopp jutott eszembe, hogy nem is kell a tempotol félni, nem kell óvatoskodni. Gondoltam kipróbálom, nagy bajom nem lehet, hazai pálya, ha nem jön össze akkor egyszerűen hazasétálok.:-)
A rajt után rögtön elkezdett esni az eső. De szerencsére hideg nem volt így nem vettem fel a dzsekit. Sár viszont volt bőven. Az a szép, hogy abszolut nem zavart. Sikerült elkapni egy nagyon jó és hozzám képest nagyon gyors tempot. Haraptam a kilómétereket és megvolt az összhang, a harmónia. Az eső kopogása, a vizes cipőm cuppogása…Teljesen belefeledkeztem a gondolataimba. Egyszer csak azon vettem észre magam, mintha nem is itt futnék. Teljesen abszurd dolgok jutottak eszembe, nagyon elkalandoztam. Benne voltak a nyári felkészítő futások és mivel még elég friss az élmény természetesen a franciaországi kiruccanás is. Ennek köszönhetően történt az , hogy kis helyet kértem Scott-tól, hogy ugyan engedjen már el…aztán volt sok kiabálás, kolompolás… Meg egy csomó más izgalmas dolog is…:-)
Egyszer csak feltűnt, hogy valami nagyon nem stimmel. Gyorsan itthon találtam magam és rögtön tudatosult bennem, hogy eltévedtem. Szüret Kupa 002
Baromi mérges voltam, vagyok. Miután megjártam a plusz 2km-t oda 2km-t vissza rögtön oda lett minden. Nem volt már ritmus…nem szóltak már a kolompok sem és a kedvem is elszállt. 
Komótosan begurultam a célba. 6:04 lett végül a kibővített 50km. Még most is mérges vagyok és kezdem azt hinni, hogy idén tényleg “utál a sors”.

2010. szeptember 1., szerda

UTMB 2010

Hosszú beszámolót nem akarok írni és nem is tudnék hiszen nincs miről.
Kimentünk nagy lelkesedéssel és nagyon elszántan, aztán hazajöttünk elkeseredve, tanácstalanul…

A rendezők semmiért sem okolhatóak hisz a futók érdekeit tartották szemelőtt mikor lefújták az egészet. Az időjárás okozta problémák sajnos benne vannak a pakliban ezért sem okolható senki.  wpay
Inkább nagyon tehetetlennek érzi magát az ember amivel én egyenlőre nem tudok mit kezdeni. Mindenesetre jó lenne elmenni a Börzsönybe és kifutni magam…remélem összejön.

A futásról csak annyit, hogy nagyon jól  mentünk. Összeálltunk Lupussal és Ákibácsival és komótosan daráltuk a kilómétereket és az embereket. 47292_1539144409667_1566607626_31339055_1470734_nCsanya látótávolságon belül volt. Elképzelhetőnek tartom, hogy négyen nagyon sokat tudtunk volna együtt menni.
Megbeszéltük, hogy Saint-Gervais-ben kényelmesen frissítünk és a lépcső alján bal oldalon találkozunk…aztán ráfordultunk a frissítő pontra…láttuk a tömeget, még mérgelődtünk is, hogy miért nem mennek kicsit hátrébb…aztán jött a piros pólós rendező…

Mont Blanc 2010 436
Egyébként Chamonix és Franciaország mint mindig  most is nagyon szép volt. És a látnivalók mellett összefuthat az ember más emberrel is.;-)

A szállás és a társaság is nagyon jó volt. Jól éreztük magunkat.