Csak úgy

Sokat gondolkodtam azon, hogy miként is lehetne elmagyarázni az “értetlenkedőknek”, hogy miért is jó sokat futni. Elsőre mindig az jut eszembe, hogy “Nézd meg a Forrest Gump-ot”…”Csak mert kedvem szottyant kicsit futni”
Futás közben nagyon sok minden történik az emberrel. Megismerhet olyan dolgokat amit azelőtt soha. És olyan élményekben lehet része amik sok embernek kimaradnak mert nem jutnak el egy csomó helyre. Akárki akármit mond futni jó. ;-)
Lehet, hogy már közhelynek számít de pl megismételhetetlen érzés mikor az erdőben egyedül mész és lassan már megy le a nap, egy ág sem rezdül és tudod, hogy még előtted az éjszaka…
Vagy amikor eleve éjszaka indulsz neki és egy teljesen más erdőt látsz mint nappal. Néha kicsit félelmetes tud lenni de mindig van benne valami megnyugtató…
Aztán ott van a küzdelmes része a dolognak. Egész napos áztató eső, de közben ott van a leküzdendő távolság, szintkülönbség és ilyenkor ha megvan a ritmus csak úgy harapja az ember a sáros, mocskos kilométereket…
Olyan dolgokat véghez vinni… nah…”maradandót alkotni”
Ha nem futnék biztos bennem is támadnának olyan gondolatok, hogy mi értelme ennek az egésznek. Pl mi értelme futni egy napon keresztül egy 1km-es pályán? Bár a dolog legalább nem bonyolult. Aki a legtöbb kört futja az nyer.Azt meg végképp nehezen értik meg ha azt mondom, hogy ezt még nézni is jó.
Szívesen végig álltam, ültem volna a a mostani 24órás VB-t. Hihetetlen lehet egy ilyen rangos versenyen segédkezni és látni a nagyokat ahogy a 21-22. órában is rendületlenül nyomják a szinte másodpercre azonos köreiket.
Mi kell ahhoz, hogy valaki ennyire erős legyen? Hogy szorulhat az emberbe ennyi kitartás? Hogy lehet valaki ennyire elszánt? Mi motiválja? Hiszen egy nap alatt lefut 200-250 km-t és tulajdonképpen “egy helyben toporog”.
Talán megtudnánk a válaszokat ha menet közben látnánk a kivetítőn a versenyzők gondolatait. Tényleg, mi járhat annak a fejében aki 200km lefutása után (szerintem ez egy fontos lélektani határ bár a profiknál valószínűleg ez kitolódik minimum 250-re) rendületlenül sőt valószínűleg egyre több energiával nyomja tovább a köröket.
Sokat gondolkodtam azon is, hogy miért is futok.Vagyis nem a miérten hiszen ez soha nem volt kérdés hanem azon, hogy ezt hogyan tudnám megfogalmazni. Nagy valószínűséggel nem erre születtem.
Akkor meg minek kotnyeleskedek bele a nagyok dolgába? És jó ez nekem? Nem lesz belőle bajom? Megéri? Tanulok belőle? Tudom az élet más területein is hasznosítani az itt szerzett tapasztalatokat?
Mert mindig vonzott az ismeretlen. Igen. Valószínűleg igen és csak reménykedni tudok abban, hogy kellő odafigyeléssel és józan ésszel nem okozok nagy kárt magamban. Mindenkinek magában kell eldöntenie. Igen.Igen.
“I decided to go for a little run…”

Privát T100

Adott volt a pálya, adott volt a lehetőség… ki kellett próbálni…;-) Nem versenyként tekeintettem a dologra hisz az múlt héten volt. Viszont augusztusra kellenek a kilométerek úgy gondoltam, hogy lelki gyakorlatnak sem lesz utolsó…meg röhögünk egy jót, hogy mennyire “hülyék” vagyunk. Ez végül majdnem megvalósult ebben a formában csak a mosoly szélességének mértékét számoltuk el kicsit. ;-)
Nem akartunk azért teljesen kamikaze akciót és szerencsére Zsotyek és Pepexy pont ráért és tudtak minket istápolni így nem is voltunk annyira elveszve. Bár így is magányos volt a dolog egy kicsit…nem volt versenyhangulat edzésnek meg nehéz felfogni, hogy “no akkor kimegyünk egy százasra”. De végül szerintem jól elszórakoztattuk egymást.
A rajtprocedúra sem a megszokott mederben zajlott. Kicsit furcsa volt, hogy a főrendező megkérdezi, hogy merre is kell indulni és, hogy miért pont arra  de viszonylag hamar túltettem magam rajta.:-)
Rajt után nagy volt a helyezkedés de az első kanyarban sikerült megcsípnem a belső ívet így elég nagy lélektani előnnyel indultam neki.
Tervünk nem nagyon volt. Megyünk ahogy jól esik. Gondoltuk, hogy a múlt heti vihar nem múlt el nyomtalanul de néhol igen csak meglepődtünk. Faágakkal volt sok helyen beborítva az út vagy éppen az út helye. Kerítésekre dőlt fák, egymásra dőlt fák…
Zsotyek és Pepexy csak a hivatalos frissítő helyekre jöttek oda így próbáltuk szimulálni a versenykörülményket. Még a Yoyotól a  Zsíros hegyen kapott palacsintát is mint előre leadott frissítőt ettük meg.

Nem gondoltuk , hogy ennyire meleg és párás lesz az idő. Ahova besütött a nap kb olyan volt mintha szaunában futnánk…no mindegy kárpótolt a kilátás.
Kis Rigó1 előtt nagyon meggyepálta az erdőt a vihar, csak úgy mint a Visegrád előtti ereszkedést. A “futást” elraktuk a zsebünkbe és elővettük a “mászást”.
Kis Rigó 2-nél már láttuk ,hogy nem lesz acélos az időnk de ez legyen a legkevesebb. Nem fáj semmink ,nem lazsálunk, haladunk, fákat, patakot kerülgetünk és jól érezzük magunkat.
Csikóváraljánál eszek még egy kis barackot (amit eddig nem szerettem de itt majd két dobozzal lecsúszott)
Oszolynál jön szembe Lupus. Jó újra látni…régen találkoztunk. A Kevélyen zörgés, csattogás, kolomp…jó hallgatni.
Az utolsó emelkedő előtt még frissítünk egy kicsit. Már Spero is itt van.
Nem volt kedvem már hegyet mászni de úgy elbeszélgettük az időt, hogy egyszer csak fent voltunk. Aztán hirtelen meg lent. Pár kanyar és bent voltunk. Zsotyek, Pepexy és Spero várt minket egy teljesen egyedi célszalaggal…;-)

Jó volt megérkezni…elfáradtunk. Valószínűleg mégjobban elfáradtunk volna ha Zsotyek és Pepexy nem segít minket napközben. Külön köszönet érte! És köszönet Csanyának a lehetőségért.
Nem mondom, hogy nem csinálok többet ilyet de idén már biztos, hogy nem. :-) Érdekes, izgalmas, kicsit furcsa de mindenképpen hasznos futás volt. Nem csak combosodtunk hanem lelki gyakorlatnak is nagyon jó volt…  hasznát fogjuk venni augusztusban…

Jurek megint...2007