Egy klasszikus...;-)

Úton...

Sok idő eltelt október óta..történt pár dolog. Volt egy Less Nándor 60 ahol nem igazán tudom, hogy mit rontottam el de nem igazán úgy sikerült ahogy azt szerettem volna. No de ettől függetlenül jó volt nagyon.
Utána jött egy Piros 85 amin mindenképpen végig kellett menni hiszen még 2 pont hiányzott a 2010-es UTMB-hez. Nagyon jó kis verseny volt nagyon jó hangulattal és szervezéssel. Minden jól ment leszámítva a Dömös előtti nagy zakómat. No de úgy az igazi ha az embernek kicsit véres lesz a rajtszáma.
Dobogó-kő-nek fölfelé elég erőtlen voltam, sokan el is mentek mellettem de lefelémenet egyre jobban magamhoz tértem és jóérzéssel sikerült harapni a kilómétereket. Ettem, ittam minden rendben volt. Egészen addig amíg be nem sötétedett. No de innentől kezdve az én saram...Így jár az aki megpróbál csak egy E-lite-al futni éjszaka. Nem nagy buli... Így a tempom jelentősen lassult. Mivel alig láttam valamit odacsapódtam egy kollegához akivel tök jól megértettük egymást és együtt gurultunk be a célba. 11órát terveztem és 11óra 07 lett. Ez legyen a legnagyobb problémám. Kicsit bosszant a lámpa dolog no de ez van. A Tortúra sajnos meló miatt kimaradt.
Így, hogy meglett a négy pont már nyugodtan nevezhettem az UTMB-re. Ez nem ment teljesen zökkenőmentesen hiszen baromi nagy volt a túljelentkezés. De piszok nagy mázlim volt és így mehetek idén is. Az elszántság megvan és remélem augusztusig sikerül kellő fizikai erőt is gyűjteni hozzá.

Szarvas Matyi lábnyomában

Matyi megint úton van...megint a Kéken fut... no de ezt már megszokta mindenki és ez így is van jól. ;-) Múlt szombaton itt járt nálunk. Pénteken érkezett Szarvaskőbe majd szombaton várt rá a Bükk átszelése melyhez én is csatlakozhattam.

Kicsit korai volt a kelés így majdnem el is késtem. A reggel ingen csak hűvös idővel fogadott minket.Nem gondoltuk volna, hogy ennyire fogunk fázni reggel.

Aztán az emelkedőn fel a Katonasírokhoz majd onnan a kövekhez...rögtön nem fáztunk. Viszont beszélgettünk nagyon sokat szinte mindenről. Volt itt szó hétköznapi banális dolgokról de meg lettek említve a világ nagy dolgai is. Az Őserdő és Tar-kő után arra a következtetésre jutottunk, hogy jó itt nekünk és megnyugtató érzés komótosan gurulni. Az az érzés maradt meg bennünk Bánkúton és Mályinkán is.

Utána jött egy új kicsit más érzés, már mögöttünk volt a Bükk egy része. No de innen is szép úgyhogy nem lehet semmi baj. Komótosan majdnem észrevehetetlenül gurultunk át Dédestapolcsányon majd a Láz-bérci víztározó mellett. Majd az Upponyi-szorosnál olyan érzésem volt mintha ez lenne a Bükk kapuja. No hát ezen átléptünk. Innen már csak egy kis hullámvasutazás, ami halkan megjegyzem olyan volt mintha soha nem akarna véget érni,Putnokig.

Egy ilyen jó kis nap méltó befejezése a jó vacsora a (remélem nem számít reklámnak) a putnoki Club Havanna-ban...

Örülök, hogy részese lehettem egy nem mindennapi kalandnak.

Egy álom mely talán valósággá válhatott volna

 Ultra Trail du Mont Blanc 2009

Európa fölé magasodik a „Fehér-hegy”, mely évszázadok óta ejt bámulatba megannyi hegymászót, kirándulót és sportolót. Chamonix utcáin mindenki az ég felé szegezi a fejét és a Bossons-gleccser narancssárgára színeződő jegét, s a fölötte magasodó négyezreseket csodálja. Nagy a sürgölődés, nagy az izgalom. Csupa különös ember, kemény tekintetek, furcsa öltözetek. Százféle nyelv egyvelege tölti be a légkört. Hamarosan rajtol Európa legnehezebb terepfutóversenye, a The North Face Ultra-Trail du Mont Blanc."Carlos

Az elmúlt egy két évben mindig úgy gondoltam a versenyre mint „A” verseny. Sokáig nem láttam el addig, ameddig ehhez a versenyhez kell. Aztán szépen lassan mindig formálódott bennem egészen tavaly decemberig amikor beneveztem. Ezzel nagyon sok minden megváltozott körülöttem. De inkább bennem. Nem volt olyan nap, hogy ne jutott volna valamiről eszembe vagy ne jutott volna valami eszembe ami majd vele kapcsolatos lesz. Legyen az szervezés, előkészület vagy maga a futás.

Sok barát, ismerős segítség kellett ahhoz, hogy idén ott álljak a rajtnál. Nagy hálás vagyok nekik érte, nélkülük nem sikerült volna.

A felkészülés során igyekeztem minden ostoba mozdulatot, edzést elkerülni a minél kisebb károk reményében. Ebben nagy segítségemre volt Imaro aki ha egy-egy szóval is de mindig a helyes úton tartott. Az igazat megvallva fogalmam sem volt, hogy miként is kellene felkészülni egy olyan versenyre ami egy olyan, számomra ismeretlen terepen zajlik amit eddig csak képeslapokon vagy könyvekben láttam. A körülményekhez képest futottam hegyen sokat de ahogy kiértünk, ez és a hegy fogalma gyorsan átértékelődött bennem.

Renivel és Lupussal éjjel értünk Chamonixba így reggel mikor kinyitottunk a szemünket jó darabig nem tudtunk  megszólalni. Álltalában nem szoktam magam nagyon nagynak és magabiztosnak érezni a hosszú versenyek előtt. No itt ez mégjobban érvényesült. Annyira picinek és törékenynek éreztem magam a nagy hegyek árnyékában mint még soha. Aztán ahogy teletek az órák és egyre nagyobb volt a nyüzsi szerencsére ez az érzés elmúlt és felváltotta egy kicsit ugyan izgulós de kellemes, magabiztosabb lábremegés. Izgulni úgysem volt sok idő hiszen menni kellett felvenni a rajtszámot és megnézni a várost. Jó volt találkozni, beszélgetni a többiekkel. Csanya nagyon elemében volt… de ez így van rendjén. :-)

Pénteken szerettem volna átmenni megnézni a CCC rajtját de kicsit későn keltünk és nem lett volna értelme kapkodni. Biztos ami biztos alapon azért átdobtam Lupusnak  a hegy másik oldalára pár görbe fát,hogyha nem főne le a kávé teljesen legyen mivel alágyújtani. :-)

A délelőtt pakolással a telefonok és fényképezők feltöltésével és kajálással kelt. Megterveztük Renivel a menetrendet, hogy a buszokkal melyik pontra és mikor tud odaérni. A szervezésről csak annyit, hogy ahhoz képest, hogy mennyire ember van és hogyan helyezkednek el a települések a buszos kísérést nagyon jól megoldották. A terv szerint Renivel hétszer tudok majd találkozni. Nagyon sok üresjárat nincs mert busszal is idő kell még körbeér az ember. Az első éjszakát kivéve Reni is végig mozgásban lesz. Nagyon jó volt, hogy mindenre volt idő rendesen. Kora délután még egy kis alvás is belefért. Aztán még egy zuhany a komfort miatt és beöltözés.

Komótosan beballagtunk a városba ettünk még egy kicsit biztos ami biztos alapon aztán csak néztük a hegyeket, az egyre sűrűsödő tömeget és beszélgettünk. Reni vidám nagyon, én is csak már nagyon mennének a lábaim. Tudom, hogy kicsit korán kijöttünk de még akartam adni egy kis esélyt, hogyha a szálláson maradt volna valami legyen bőven idő visszamenni. Szerencsére minden nálunk volt így maradtunk. :-)

Aztán megszólalt a Vangelis…erre vártam…nagyon régóta…hihetetlen élmény…ezt nem tudom leírni. Csak áll ott az ember nagy bambán és néz ki a fejéből. Annyiszor elképzeltem már ezt a pillanatot. Hirtelen végigfutott az agyamon egy csomó minden. Az első versenyek... Úgy éreztem magam mint az első nagy futások előtt amikor egy olyan dologról próbálok képet alkotni amit azelőtt még soha nem éltem át és igazából nem tudom, hogy milyen lesz. Csak bízni tudok abban, hogy a felkészülésem elég volt és hogy képes leszek felnőtt módjára okosan, higgadtan kezelni az előttem álló és megoldásra váró problémákat.

Elkezdődik a visszaszámlálás…és elindulunk. Vagyis csak indulnánk de akkora a tömeg, hogy csak lépésben haladunk. A hangulat elképesztő. Mire kiérünk a városból már ritkul annyira a tömeg, hogy lehet futni. Sokan fényképezkednek, kiabálnak, beszélgetnek. Pl arról, hogy mit fognak enni 140-nél…korai…korai…kér ilyeneket ilyenkor szóbahozni.

Magamban három részre osztottam a versenyt és megpróbáltam nem kilóméterekben gondolkodni. Egy éjszaka, egy nappal és végül megint egy éjszaka. És mindig csak az előttem állóval foglalkozni,nem a következővel.

Hamar összeakadok Fridmannal, mondja, hogy nagy lesz a tömeg az első ponton inkább nyomjuk meg az elejét. Nagyon hárulról indultunk így nem kell különösen nagyobb tempot menni az előzéshez. Gurulunk, a táj csodálatos, nyugodt vagyok. Nem is kell ennél több nekem. Leszámítva, hogy öt kilóméteren belül hárman fújták majdnem rám az orrukat és ketten köptek le plusz egy faszi majdnem hasba szúrt a botjával. Értem én, hogy Japán  de azért még nem kell a botot szamurájkardként használni.  A ponton hihetetlen a hangulat…a falucska után elkezdődik az első hegy. Ide nekem…ezt vártam már mióta. Azért észnél vagyunk visszafogjuk magunkat. Bemelegítésnek nagyon jó. Miután felérünk előkotorjuk a lámpáinkat, hogy ne az erdőben kelljen majd matatni vele.

Arra hamar rájöttem, hogy itt a szurkolók őrültek. Persze pozitív őrültek. Egész jó érzés mikor úgy kiabálják, mit kiabálják, üvöltik a nevem, hogy közben három alpesi kolompot ráznak a fejük fölött olyan erővel, hogy azt akár öt tehén is megirigyelné. Ezekhez társulnak még a sípok, dobok, fáklyák, pacsik.

Reninek sikerül kijönnie Saint Gervais-ba is. Ez jó meglepetés nagyon. Eddig is jó volt a kedvem de most mégnagyobb lelkesedéssel vágok neki. Legközelebb 10km múlva Les Contamines-ben találkozunk. Vagyis csak találkoztunk volna de elkerültük egymást olyan nagy volt a tömeg. Hiába beszéltük, meg, hogy a frissítő pont kijáratánál…sajnos nem jött össze. Legközelebb holnap tudunk találkozni Courmayeur-ben.

Les Contaminestől megkezdődik a hosszú fölfelé…3óra 10 percig tart de nem baj. Kezdem megszokni  az itteni ritmust és mozgást. Fridmannal haladunk rendesen, majd 200 helyezést jövünk előre. A hegy fölső részén jó nagy köd van de nem fázok még mindig póló van csak rajtam. A lefelé a köd miatt tartogat meglepetéseket. Egy kanyart kicsit elnéztünk, nem láttuk a szalagot aztán igen meredek és köves részen találtuk magunkat. Szerencsére láttuk az előttünk haladók lámpáit így nem volt nehéz visszatalálni a helyes útra. Bár mikor odaértünk a következő szalaghoz úgy tűnt mintha mi mentünk volna az ösvényen és akik alattunk voltak tértek le róla. No mindegy. Aztán ahogy tisztult Fridi egyre gyorsabb tempora váltott. Alig bírtam tartani vele a lépést. Lehetett köztünk kb ötven méter de akárhogy küzdöttem már csak lent Les Chapieux-ban értem utol. Itt eszegettünk egy kicsit.

Ja ha már a frissítés. Így még soha nem kényeztettek el versenyen. A sokféle sajt, szalámi, sütemény, csoki, leves, izolöttyök….Ja és már meg sem lepődtem azon, hogy nem azt kérdezték, hogy kérek-e kávét hanem azt hogy hány cukorral.

A Col de la Seigne volt a következő…10km 1000m szint. Akkor kezdett gyanússá válni a dolog mikor egész sokat mentünk egy egész lankás betonúton és Fridman mondta, hogy ez pár kilóméteren keresztül így lesz. No és a sok szint? Hát jött. Laci elemében volt, útjára engedtem. Én beálltam a saját kis utazó tempomra és ballagtam fölfelé. A hegy felső harmadában már furán éreztem magam a sok poláros fickó között így a pólómra én is felvettem a széldzsekimet.

A hegytetőn meglepett, hogy magamhoz képest milyen jól haladok. A 10km-hez és 1000 szinthez két óra kellett és szerencsére nem voltam a halálomon.

Lefelé ért a hajnal és kimondottan földöntúli látvány ahogy először csak a hegyek körvonalait majd a nagy tömböket látja az ember. Aztán amikor a nap első sugarai besütnek…hmmm…Ír Balázs, hogy én akartam ezt az egészet,most élvezzem. Naná, hogy élvezem, hihetetlen hely.

A hegyről 10km Courmayeur, kicsit ki lehet engedni és lehet pihentetni a hegymászó izmokat. Annyira nem meredek a lefelé, futható. Haladok is. Bár az önbizalmamat páran a földbe döngölik mikor zerge módjára vágtatnak el mellettem. Nem baj menjenek. Azért én is előzgetek, gurulok, komótosan ahogy Imarotól tanultam.

Már látszik felülről Courmayeur. Nagyon közel van mi meg még nagyon fent. Hogy fogunk oda lemenni? Kötélen leengednek?

 Kicsit kiszélesedik az út, előttem bandukolnak ketten. Zörgök a botommal, az egyik fickó hátranéz egy pillanatra majd a botjával valamit mutat  a városba a cimborájának. Talán azt, hogy hova megyünk pontosan. Visszahúzza a botját aztán mintha még eszébe jutott volna valami egy pillanatra megtorpan. Ez a pillanat pont arra volt elég, hogy már ne tudja átugrani a botját. Összeakad az enyémmel,megbotlok de szerencsére nem esek el csak lépek pár nagyon hosszút. Csak az a baj, hogy rossz irányba. Baromi meredek a „domboldal” így a bukfencet elkerülendő megkapaszkodok egy fában. Éreztem, hogy gyorsan jövök és hogy fájni fog de ez csak akkor derült ki mikor a fickó visszasegített az útra, bocsánatot kért, mentünk tovább és ki akartam támasztani a bottal. Hát nem sikerült. Nem tudom megfogni és nem tudom összeszorítani a kezem. Aztán szép lassan de biztosan megérkezik a fájdalom. Na most mi lesz.?! Beérek a pontra, 3 órával a tervezett idő előtt. Megkeresem Fridmant. Ő is tanácstalan. Felhívom Lupust, hogy mit csináljak. Arra jutunk, hogy fájó csuklóval, fél kézzel nem fogom tudni befejezni a versenyt. A botozás kizárva így a tempo is jelentősen lassulna. Aztán meg nem kérhetek meg mindig valakit, hogy vegye elő nekem a kulacsot ha szomjas vagyok. Álló helyzetben is fáj a csuklóm ami miatt biztosan nem tudnék rendesen a versenyre figyelni. Megnézi a doki, azt mondja nincs eltörve csak megrándult meg kicsit zúzódott és ő is a feladást emlegeti a „finito” szó folyamatos ismételgetésével.

Kimegyek a csarnok elé, hisz Reni ott vár. Már venné elő nekem a kaját és tiszta ruhát…nincs rá szükség…inkább zsebkendőt kérek…nem nagyon tudok mit mondani csak megölelem és nem engedem el…

Kb fél óra múlva jön a verseny másik legfájdalmasabb pillanata…mikor kivágják a rajtszámom sarkát és levágják a kezemről a chipet…

Lassan összeszedjük magunkat és indulunk vissza Chamonix-ba. Sajnos pont azzal a busszal ami előtte a versenyt korábban feladókat hozta be. A társaság igen érdekes. Mindenki vidám, még a rajtszámukat sem vették le, fényképezkednek beszélgetnek. Sikerül elcsípnem egy két mondatot melyben az egyik fickó azt ecseteli, hogy mennyire örül annak, hogy most eljutott 50ig. Tavaly 30nál adta fel de jövőre nagyon készül és megpróbál Courmayeur-ig menni.

Beülünk leghátra és elindul a busz abba a világba ahonnan 14 órával ezelőtt elindultam…. és ahonnan egy év múlva megint elindulok…

Ultrabalaton 2009

Hmmm…,hogy is és hol is kezdjem. Nem tudom. Sokat agyaltam azon, hogy milyen beszámolót is szeretnék. De olyan gyorsan változott az elképzelésem mint az időjárás. Először nagyon hosszút és mindenre kitérőt szerettem volna. Aztán csak párszavas lényegretörőt. Volt nagy gondolatokat megfogalmazó is. Aztán arra jutottam, hogy a legjobb lenne ezt a három verziót valahogy összegyúrni. Ahogy magamat ismerem ebből az fog következni, hogy lesznek teljesen lényegtelen dolgok amik a végletekig ki lesznek elemezve és lesznek benne fontos dolgok is amik éppen csak meg lesznek említve de az is lehet, hogy említés nélkül átsiklok felettük. Bár ez nem fog kiderülni soha. :-)

Próbáltam mindent nagyon pontosan és kényelmesen elrendezni, hogy minden zökkenőmentesen menjen majd a hétvégén. Ennek értelmében Renivel már csütörtökön munka után célba vettük Tihanyt. Sikerült igazi pályaszállást találnunk még januárban így nagy volt az öröm, hogy nem kell messzire menni se a nevezéshez se a rajthoz. Aztán még az is jól hangzott, hogy a verseny után csak egy utcával kell arrébb sétálni ahhoz, hogy ledőljünk aludni. :-)

A péntek az ilyenkor szokásos programokkal telt el. Fürdés a Balatonban, tésztaparty, eszmecsere barátokkal, ismerősökkel. Meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó itt nekünk és megnyugtatott.

A szombati rajt előtt még a szálláson jó hangulatban készülődött a kis baráti társaságunk. Renin és rajtam kívül jelen volt „Postás Tomi” „Postás Peti” és a „Sivatag Ura”. Igazán jó kis csapat.
A rajtnál már jó nagy volt a nyüzsi ami szintén nyugalommal töltött el. Indulás előtt még megigazítottam a mentémet és szélirányba állítottam a hajamat. Már semmi sem állhatta utamat, hogy magamhoz képest (szakkifejezést használva) körbezúzzam a Balatont. Ebben barátnőm Reni és legjobb barátom Attila voltak a segítségemre. Már itt éreztem, hogy jó kis csapatot fogunk alkotni a hétvégén. Sok feladatuk volt. Pakoltak, vásároltak, kaját csináltak, Bambit kevertek, öltöztettek, nógattak, fényképeztek, bicikliztek, autót vezettek és még sorolhatnám. Én ezekből egy rafinált mozdulattal kihúztam magam és elmentem futni. Klasszikusokat idézve „I decided to go for a little run.- Forrest Gump”

Az elején még jó nagy volt a tömeg gyorsan cserélődtek az emberek. Végh Attila jött hátulról, beszólt, aztán ment tovább. Még Aszófő előtt Tomi barátom mellé szegődtem. Jó itt nekem. Jó a társaság,jó a hangulat. Gurulunk is szépen komótosan. Néha találkozunk Lajossal a „Sivatag Urával” akit különösen nagy öröm látni. Ritkán van olyan, hogy egy emberrel egy egy napos ismeretség után úgy viselkedünk mintha „ezer éve” ismernénk egymást. Lajos ilyen és ez tök jó.:-)

Kicsit vissza a futáshoz. Az első pár óra eseménytelenül telt leszámítva, hogy Reni visszament Attiláért Tihanyba és így teljes lett a kísérő team. 35 km környékén értek utól. A terv az volt, hogy este felé előveszik a bringát az autóból és amelyiküknek éppen van kedve tekerni az teker a másik vezet.
Badacsonytördemicnél szakadt le az ég először és utoljára. Az az egy viszont elég sokáig tartott. Legalábbis nekem annak tűnt. Bár így utólag visszagondolva elég rövid idő volt.
Idén se tudta megtörni semmi a Keszthely előtti és a déli partig tartó szakasz monotonitását. Valahogy minden évben ezt a részt élem meg legnehezebben. Ez a végeleáthatatlan bicikliút a „senkiföldjén” keresztül.
No de egyszer ennek is vége lesz. És mint minden út végét ezt is meg kellett ünnepelni. Itt az ünneplést nem más töltötte ki mint egy kis Iso-lötty és egy kis chips. No de most nem is háromfogásos vacsoráért jöttünk.
Itt jött el az idő egy is munkához. Nem kellett összeszorítani a fogaimat de kicsit rendezni kellett a kicsi fejemben a sorokat. Az nem volt egy pillanatig sem kérdés, hogy mit akarok csinálni és miért is vagyok itt csak az volt kérés, hogy mindezt hogyan is csinálom. Nézegettem a tájat az időt és minden rendben volt. A hőmérséklet is teljesen jó volt csak a szél fújt kicsi de még ez is az elfogadható keretek között mozgott. Minden megvolt ahhoz hogy magamhoz képest jó időt menjek. Már csak tenni kellett a bal lábam a jobb után. :-)

Az éjszakát egész jól éltem meg nem volt megzuhanás nem fájt semmi. A „falvak” szépen komótosan jöttek egymás után. Haladtunk. Egyszer kellett egy kicsit nagyobb pihenőt beiktatni. Ez tíz perc alvást jelentett. Tök sokat segített. Majdnem olyan volt mintha kicseréltek volna. Ezt persze csak ott éreztem és elég rövid ideig. Utólag visszagondolva csak kicsit tovább toltam az álmossági küszöböt. :-)

Siófokon ért a hajnal. Ettől féltem a legjobban. Mármint nem Siófoktól hanem a hajnaltól. Az eddigi évek tapasztalatai alapján mindig a hajnal és a kora reggel esett a legrosszabbul. Most viszont nem és ez nagyon feldobott. Csak nevettem a bicikli út azon részén ahol tavaly Béla fekve talált és nem igazán tudtam nevetni a viccein. Idén tudtam volna de Béla felvette a nyúlcipőt és már rég árkon-bokron túl volt mire én odaértem. No mindegy majd egyszer még jól megkergetem.
Sokat segített még a hajnal és reggel átvészelésében, hogy Reni és Attila folyamatosan tartották bennem a lelket és szórakoztattak. Zenét hallgattunk, régi történeteket meséltünk egymásnak, tulajdonképpen kaszinóztunk. De ez így volt jó.

Aztán egyszer csak lekerült a hosszú lila felső és a kivi zöld atléta alá került a narancssárga rövid felső. Hát igen egy papagáj legyen mindenhol papagáj. A verseny során először előkerült a napszemüvegem is. Végre kisütött a nap egy kicsit. Pedig azt terveztem, hogy a napszemüveg lesz az egyik fő segítőm a meleg ellen. De ezen a vasárnapon csak a „dizájn” miatt kellett. Sajnos a befutón megfeledkeztem róla így csak a hajamat igazítottam meg. ;-)

Annyira belefáradtam az öltözködésbe, hogy hihetetlen mértékű álmosság lett úrrá rajtam. Olyan érzés volt mint amikor az ember ül a tv előtt és belealszik az esti filmbe. Sokmindent próbáltunk tenni ellene de nem nagyon sikerült. Mérges voltam nagyon. Még indulás előtt számba vettem egy csomó dolgot amin elbukhat egy jó időeredmény. Az ilyen mértékű álmosság nem volt benne. Számítottam arra, hogy nagyon fáradt leszek, arra, hogy esetleg kicsit fájni fog a lábam, elrontom a frissítés vagy éppen fázni fogok vagy nagyon melegem lesz. Ezek mind elmaradtak csak az álmosság maradt. Próbálkoztunk kávéval, hideg vízzel kólával de mindegyik csak ideig óráig segített. No mindegy ennek a versenynek már ilyen lesz a vége. Ez legyen a legkevesebb bajom. Láttam kollegákat később és az út közben akik igen furán jártak vagy épp más bajuk volt ami miatt nem futottak. Ezzel szemben szerencsésnek mondhattam magam, hogy ilyen problémák elkerültek.

Egy pillanatig azt hittem, hogy a szép komótos álmoskás tempo megfelelő lesz arra, hogy soha nem látott mélyenszántó gondolatok fognak megfogalmazódni bennem de megint tévednem kellett. Semmi ilyen nem volt. Csak haladtunk. Az viszont jó volt.  Az álmos szakasz mélypontja Alsóőrs után volt. Még Csopak előtt mellém szegődött Reni ami igen csak feldobott. Meg nem is akartam neki nagyon hisztizni, bár egy kicsi a „soha többet nem jövünk hosszú futóversenyre” életérzésből azért jutott neki.
Csopaknál sikerült teljesen magamra találni. Itt kezdett el igazából szívni a cél. Voltak pillanatok amikor mát lehetett is látni az Apátságot. Hihetetlenül szép. Az elmúlt évek tapasztalatai után idén a déli partról egyszer sem néztem meg az Apátságot. Borzasztó érzés, hogy csak egy karnyújtásnyira van de még hatvan kilométert kell menni odáig. Balatonfüreden élveztem a nyüzsit a sétányon. Jó tempoban gurultunk. Itt még betoltam pár sós paradicsomot biztos ami biztos, nehogy pirosba menjen a mutató. Az utolsó frissítő ponton átrobogunk, majd jön az alattomos kis emelkedő fel a faluba. Nem tudom, hogy melyik útvonal a szimpatikusabb. Az előző években nagyon hosszúnak tűnt a part mellett vezető út. Abban reménykedtem, hogy ez majd kicsit rövidebbnek fog tűnni, de mint mindig most is tévedtem. A domb aljában még kacérkodtam a gondolattal, hogy jó tempoban megfutom az emelkedőt de erről gyorsan letettem. Jó nekem sétálva is. Közben bámészkodtam, néztem a levendulamezőt. Az emelkedő tetejéhez közeledve mikor már elérhető közelségben voltak a házak csak nem bírtam megállni, hogy ne gyűrjem kettesbe a verdát és ne „szúrjak egy pici kettest” ;-)
Aztán a kettes után jött a hármas majd négyes aztán nem volt megállás az ötödikig. Aztán már folyamatosan csak jobbra néztem. Házak, emberek jöttek mentek de csak jobbra néztem. Végül megláttam a Belső tavat és itt kapcsoltunk fel hatodikba. Kéz, fej, láb kipörgött, a gépházba érkezett még három görbe fa és fénysebességgel száguldottam Renihez és a célhoz. Elfutok a szállásunk előtt, majd jobbra le az útról, jön szembe Lupus, megörülünk egymásnak nagyon, aztán még egy kicsit le majd megint egy jobbos, már látom a célkaput. Attila a bal oldalon áll Reni a célvonalnál. Megjöttem, megölelem és nem akarom elengedni. És nem is engedem.

Jó itt lenni. Barátok, ismerősök. Fényképezkedünk, beszélgetünk. Ha hegymászó lennék akkor most valószínűleg azt mondanám, hogy a világ tetején érzem magam.
Leültem, lejelentkeztem Imrénél. Jó volt hallani a nyugodt hangját. Helyén van minden.

Örülök, hogy idén is sikerült körbefutnom a Balatont. Ez egyedül nem sikerült volna. Köszönöm Imrének, hogy jól megalapozta az évemet, és hogy nagy tapasztalatával és tanácsaival segített ha értetlenkedtem. Köszönöm Reninek és Attilának, hogy végig jöttek velem ,mindig okosan etetettek, itattak, ha kellett nógattak kicsit, ha kellett akkor zenét hallgattunk vagy megtárgyaltuk az élet nagy dolgait esetleg csak gurultunk egymás mellett.

Örülök, hogy nem rontottunk el semmit. Még soha nem sikerült ennyire jól egy verseny. Minden tökéletes volt. Olyan emberek kísértek egy olyan versenyen ami mindig csak úgy marad meg bennem mint az első olyan verseny ahol minden összejött. Így hogy Reni és Attila kísért teljesen más volt az egész. Olyan mértékű „doppingot” ad az embernek amilyet semmi nem tud pótolni.

Végül egy két szám. 212km 27óra 38perc. 69 kilóval indultam 68,5el értem be. Elfogyott 2 karton ásványvíz (ebből másfél liter Calcium), 3liter rostos , majdnem minden frissítőponton legalább 1 pohár izo lötty,3x2 „Mami drink”, 4 Magne B6, ettem májkrémet, tésztát ,levest Dörmi Kismackót, Bombi szeletet, instant tésztát, sajtos tejfölös tésztát, sok paradicsomot, sóskekszet, édes kekszet, almás pitét és még egy csomó mindent.

"Retro"

Van egy két jó dolog amit meg szeretnék menteni az előző helyről, ezért bemásolom ide...hátha jók lesznek még valamire...;-)

Start...

Kezdésnek annyi, hogy innentől kezdve ide írogatom a futással és talán majd minden mással kapcsolatos dolgokat.:-)